A Csillebérci Üdülőtelep néven ismert terület parcellázását és értékesítését a Csillebérci Üdülőtelep Kft., azaz tulajdonosa, Genát Endre végezte. A területet minden valószínűség szerint zsidó tőkéből 1942-ben vásárolta, hogy cionista jellegű települést létesítsen.

 

Elkészíttette a telep tervrajzát; a zsidó törvények megszabta keretek között a létrejövő parcellák mérete nem lehetett 70 nöl-nél nagyobb.  A település tervrajza olyannyira kidolgozott és átgondolt volt, hogy közterületek is helyet kaptak rajta (templom, teniszpálya, főtér stb.) A vízellátást a Konkoly-Thege Miklós útról a Bérc lejtőn át oldották meg, a telkeket ily módon „közművesítve” értékesítették (feltételezhetően nem minden telekre ért el a víz). Néhány típusházat is felépíttettek (pl. Magas út 8., Tulipán dűlő 4.). A Kft. irodaépülete volt a Csille téren álló, azóta sajnos leégett nagy faház, melyben a gondnoki lakás is elfért. Az egyetlen további „közmű”, mely a kezdetektől rendelkezésre áll, egy telefonvonal, melyet a gondnoki házba kötöttek be a telep ügyeinek intézésére, és tantusszal használhatták a tulajdonosok.

 

A telep jellegét jól jellemzi, hogy a tulajdonosok a vásárláskor a Csillebérci Üdülőtelep Egyesület tagjai lettek, erről igazolványuk is volt, a telepnek volt saját jelvénye, zászlója és kis plakettje, melybe a tulajdonos nevét vésték, és a zászlórúdra valamennyit feltűzték. (A későbbi közösségi ház alatti terület egy kör alakú közösségi tér volt, a tér falán félkörben kőfalat emeltek, itt helyezték el a zászlót. Ma itt van a játszótér.) A közösség vásárolt egy kisbuszt, mely a Csille tér és a Fogaskerekű vasút végállomása között közlekedett (a gondnok, Tóth János vezette), és a csillebérci igazolvánnyal lehetett igénybe venni. Ekkor épült a Csille téri buszgarázs, ami később boltként üzemelt, és ma is áll.

 

A vásárlást a Földhivatal osztatlan közös tulajdonként bejegyezte, de minden szerződés esetében megjelölte a térképen használt telekszámot is. A szerződéskor valószínűleg a tulajdonosok írásban jelezték, hogy elismerik egymás térkép szerinti használati jogát, és amennyiben a törvények lehetővé teszik, hozzájárulnak a használat szerinti megosztáshoz. (Ezt a „déli oldalon” lévő, hasonló körülmények között létrejött szomszédos helyrajzi számon tulajdonos idős emberek iratai alapján gondoljuk így, a felső részeken az eredeti szerződésekhez kapcsolódó iratok elvesztek.)

Mindenképpen említésre méltó, hogy a telepen több tulajdonrészt vásárolt a Kalapgyár képviseletében Magyar Sándor, ahol szintén azonnal házakat is építtetett (pl. Glória lépcső 1.), amelyek nagyon hasonlóak, típusukat tekintve azonosak voltak az Üdülőtelep Kft. által építtetettekkel (kis, erdei jellegű, sötétbarnára festett faház, az ablakkeretei zöldre festve és rusztikusan díszítve). Sok tulajdonos pedig a telepen csak bérlő Nagy Józseffel készíttette el a házát; ezek szintén egységes képet mutattak, de más jellegűek voltak (kis alapterületű, négyszögletes kőházak, tört kerámiával burkolt terasszal).

 

A negyvenes évek végére nagyon sok telek állt gazdátlanul, aminek alapvetően három fő oka volt: az Üdülőtelep Kft. nem tudott minden telket értékesíteni, részben nyilván az idő hiánya miatt is; a háború alatt a tulajdonosok közül sokan sajnos meghaltak vagy eltűntek; Izrael állam megalakulásakor 1948-ban a közösség tagjai közül sokan kivándoroltak (többen együtt, a közösségi házban gyülekezve és onnan indulva!). Az államosítás során a Kft. valamennyi tulajdonát állami kezelésbe vették, a közösségi terek, a nem értékesített telkek, a Csille téri faház és a telep kisbusza is állami tulajdonba került. (Később Genát Endre és felesége – akik a Csillebérci Üdülőtelep Kft. felszámolása után a megmaradt vagyon tulajdonosai lettek – kártérítési igényét a Bíróság elutasította.)

 

Dr. Madary Lajos ügyvéd a pénzintézeti Központ engedélyével a gazdátlanul álló telkek kezelését intézte, azaz bérbe adta az iratok szerinti tulajdonosok nevében, a bérleti díjat egy bankbetétben gyűjtve. Sok régi tulajdonos vagy örököse az idők során megjelent, és bejelentette igényét a tulajdonára. Volt, aki eladta a bérlőnek, volt, aki – akár peres úton is -, használatba vette. Az örökösök felbukkanására, és tulajdonjogaik érvényesítésére még 2000 után is volt példa. Mostanra kevés olyan telek van, amely gazdátlanul áll, néhányat továbbra is bérlő használ. A tulajdon a korábbi személyektől a kerületi önkormányzat birtokába került, így a bérlők a Budapest-Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzatával állnak szerződéses viszonyban.

 

A tulajdonközösség megosztását többször és többen kezdeményezték; a legsikeresebb ilyen eljárás 1985-ben egyetlen tulajdonos aláírásán bukott el – rajta kívül valamennyi tulajdonos aláírta és igazolta az általa használt parcella helyszínrajzát, a megosztási kérelem már a bíróság előtt volt.

 

A közművesítés később folytatódott, villany a 60-as évek elején érte el Csillebércet, a vízhálózatot is többször korszerűsítették. A korábbi, Bérc lejtő felől érkező vezetéket a későbbiekben megszűntették, és a vízellátás jelenleg is a Magas út felől történik. A telefonhálózat tovább bővült, a villannyal együtt ez a két közmű az, amiről elmondható, hogy nincs ellátatlan terület Csillebércen. Gáz nincs a telepen.

 

A tömegközlekedést kezdetben az említett Fogaskerekű – Csille téri busz jelentette. A 70-es években a Magas utat leburkolták, az aszfaltozott szakasz kb. a Magas út 45. előtt ért véget. Magánkezdeményezésből és finanszírozásból a 2000-esévek elején az utat tovább burkolták, jelenleg összeköttetésben áll az Edvi Illés úttal is, ami megszűntette a telep korábbi „zsákfalu”-jellegét.

 

A közösségi élet a kezdet kezdetén nyilvánvalóan nagyon szoros és élénk volt. Ezt a háború és az utána következő nehéz évek sem akadályozták meg, és még az 50-es, 60-as években is rendszeres színházi előadásokat, táncmulatságokat szerveztek a helyiek. A Csille téri faház közösségi házként és vendéglátóhelységként üzemelt; ez nyilvánvalóan nagyban segítette a helyiek összetartozás-élményének az ápolását is. A környékbeli termelők hétvégente piacoztak a Csille téren.

 

A gondnoki funkciót a kezdetektől több mint 30 éven át ellátó Tóth József halála után veje vette át, és a telep ügyeit később az Intéző Bizottság intézte 2000-ig. Azután a Közmű Egyesület, Magasút látta el azt a feladatot, hogy a tulajdonosi viszonyokban történt változásokat nyomon kövesse, és a kényszerűségből közösen fizetett közmű díjakat szedje és fizesse. Ez az egyesület 2010-ben szűnt meg, azóta nincs kinevezett gondnok vagy közös képviselő a telepen.

Ugyancsak 2000-től működik az Egyesület Csillebércért közhasznú egyesület, melyet a telep tulajdonosai hívtak életre azzal a céllal, hogy elősegítsék a telep fejlődését, a megváltozott társadalmi és jogi környezetnek megfelelő életkörülmények megteremtését. A tulajdonosok adataiban történt változásokat igyekszik továbbra is követni és nyilvántartani, hiszen ma sincs egyetlen olyan hivatalos intézmény sem, amely a pontos használati viszonyokról információt tudna adni (a jelenleg folyó „tömbösítés”, a használati viszonyok önkormányzati kezdeményezésre történő tisztázása remélhetően megszűnteti ezt az áldatlan állapotot). A mai napig ez az egyetlen civil szervezet, amely ténylegesen működik és tulajdonosi érdekeket képvisel az Üdülőtelepen, de a háború előtti  egyesülettől eltérően nem minden tulajdonos a tagja, a belépés önkéntes.

 

A közösség összetétele és a tulajdonhasználata a régi tulajdonosok halála vagy nagyon idős kora miatt alapvetően megváltozott. Ma jellemzően fiatal, kisgyerekes, középosztálybeli családok költöznek a telepre, így a korábbi nyaralótelep jelleg egyre inkább háttérbe szorul a kertvárosi használat javára. A tulajdonosi kör változásával a korábbi vallási vagy identitásbeli meghatározottság teljesen eltűnt. A közösségi élet a játszótér alkalmankénti felújítására, a környék megtisztítására és néhány alkalomszerű, a gyerekek igényeinek megfelelő sporteseményre (focimeccsre) korlátozódik.