Skip to content

Tűzbiztonság Csillebércen – sokat tehetünk mi is a megelőzésért

Csillebérc fekvése, a meredek és keskeny utak, valamint a sok növényzet miatt egy esetleges tűz különösen gyorsan válhat komoly veszéllyé. Néhány évvel ezelőtt az Egyesület Csillebércért már foglalkozott az Üdülőtelep tűzbiztonsági helyzetével, és az Önkormányzat, valamint a katasztrófavédelem szakemberei helyszíni bejárásokat is tartottak a területen.

A 2022-es bejárások egyik fontos megállapítása az volt, hogy a tűzcsapok száma alapvetően megfelelő, azonban jelentős részük gépjárművel nehezen vagy egyáltalán nem közelíthető meg. Az akkori felmérés szerint a területen található 24 tűzcsapból 6 nem működött megfelelően; ezekről a tűzoltóság értesítette a Fővárosi Vízműveket. A terepviszonyok miatt voltak és vannak olyan helyek is, ahová egy tűzoltó gépjárműfecskendő nem tud eljutni, így szükség esetén a beavatkozóknak gyalogosan kell megközelíteniük a helyszínt.

Amit mi magunk tehetünk

A korábbi vizsgálatok talán legfontosabb tanulsága, hogy a megelőzésben a tulajdonosoknak is komoly szerepük van.

A zöldhulladék rendszeres összegyűjtése, zsákolása és elszállíttatása, valamint az utcák és telkek környezetének rendben tartása alapvető fontosságú. A felhalmozódó száraz ágak, levelek és más növényi hulladékok jelentősen növelik a tűz kialakulásának és gyors továbbterjedésének veszélyét.

A tűzgyújtással, a cigarettacsikkek eldobásával, illetve a hamu és parázs kezelésével kapcsolatos óvatossági szabályok jól ismertek. Tartósan száraz, meleg időszakokban azonban ezek betartása különösen nagy jelentőségű.

Milyen további lehetőségeket érdemes megvizsgálni?

Az Üdülőtelep sajátos terepviszonyai miatt a tűzbiztonság műszaki eszközökkel csak korlátozottan javítható, de több olyan lehetőség is van, amelyről érdemes közösen gondolkodnunk.

Ilyen lehet további tűzcsapok kialakításának vizsgálata a kisebb vízhálózatokon, bár ennek jelentős műszaki és pénzügyi feltételei lehetnek. Felmerülhet egy helyi önkéntes tűzvédelmi közösség megszervezése is, amelynek tagjai megfelelő felkészítés után szükség esetén segíteni tudnának a helyismerettel, illetve a rendelkezésre álló eszközök használatával.

Érdemes lehet továbbá összegyűjteni azoknak a tulajdonosoknak az elérhetőségét, akik veszélyhelyzetben hozzájárulnának ahhoz, hogy medencéjük vize szükség esetén hozzáférhető legyen a védekezéshez.

A korábbi önkormányzati tájékoztatás külön kiemelte a lakók tűzbiztonsági ismereteinek fontosságát is, és felajánlotta, hogy megfelelő lakossági igény esetén katasztrófavédelmi szakember bevonásával tájékoztató előadás szervezhető Csillebércen. 2022-ben sajnos csak ketten jelentkeztek az előadásra…

Ha tüzet vagy füstöt észlelünk

Ha valaki füstöt, tüzet vagy gyorsan terjedő lángokat észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívót.

A bejelentéskor lehetőség szerint pontosan mondjuk el:

  • – hol található a tűz;
  • – milyen jellegű és körülbelül mekkora területet érint;
  • – veszélyeztet-e embert, épületet vagy járművet;
  • – van-e olyan akadály, lezárt út vagy más körülmény, amely megnehezítheti a tűzoltók megközelítését.

Csillebércen ez utóbbi különösen fontos információ lehet a keskeny és meredek utak miatt.

Hol van a legközelebbi tűzcsap?

Az Üdülőtelep környezetében található tűzcsapok helyét a Tűzcsapok alkalmazás segítségével is meg lehet keresni. Érdemes előre megnézni, hogy saját ingatlanunk környezetében hol találhatók a legközelebbi vízvételi pontok – veszélyhelyzetben minden perc számíthat.

A tűzbiztonság közös ügyünk. A rendezett környezet, a száraz zöldhulladék eltávolítása, az elővigyázatosság és a megfelelő helyismeret együtt sokat tehet azért, hogy Csillebércen csökkentsük egy esetleges tűz kialakulásának és továbbterjedésének kockázatát.

Az Önkormányzat bejárás utáni összefoglalója olvasható itt.

Vélemény, hozzászólás?